Rólunk

Értékeink

Az ingatlankezelés mára egy összetett szakmai tudást igénylő külön szakmává nőtte ki magát, ami álláspontunk szerint hatékonyan, csak a tulajdonosok együttműködésével hozhatja meg a kívánt eredményt.

Társasház1

Számunkra a legfontosabb értékek:

Tapasztalataink

A társasházkezelést azért kezdtük el, mert lakástulajdonosként szembesültünk vele, hogy mennyire nehéz megbízható, nem elavult ismeretekkel és hanyag hozzáállással rendelkező képviseletet találni.

Több ingatlan kezelő és társasházkezelő cégben gyakorlati, szakmai munka után, döntöttünk úgy, hogy saját vállalkozásban kamatoztatjuk eddig megszerzett tudásunkat.

Társasház2

Cégünk egy családi vállalkozás, mely azt tűzte ki célul, hogy minden ingatlant érintő problémára magas szintű megoldásokat szolgáltassunk.

Rendelkezünk megfelelő szakmai tapasztalattal, melyet Szegeden és Budapesten szereztünk meg közel 30 társasház kezelésével.

Kollégáink felsőfokú végzettséggel, diplomával, valamint a jogszabályi feltételeknek megfelelően, a társasházkezelői tevékenyég végzéséhez szükséges szakmai bizonyítvánnyal, illetve regisztrációval is rendelkeznek.

Szakértelem és elhivatottság

Az alábbi szolgáltatásokat alapból megkapja, ha minket bíznak meg Társasházuk kezelésével

Online felület

Segítségével bármikor hozzáférnek a tulajdonosok a saját folyószámláikhoz, valamint a Társasház fontosabb irataihoz

Folyamatos kommunikáció

Munkánk során kiemelt fontosságú számunkra a hatékony és állandó kommunikáció

Költségek optimalizálása

A társasház rendszeres, illetve eseti kiadásait is felülvizsgáljuk, megkeressük a legoptimálisabb lehetőségeket

Helyszíni jelenlét

Időszakosan körbejárjuk a házat, hogy felmérjük az aktuális állapotot, illetve igény szerint helyszíni fogadóórát is tartunk

24 órás ügyelet

Bármikor elérhető műszaki ügyeletet biztosítunk az azonnali hibaelhárítást igénylő problémák mielőbbi megoldására

Stabilitás

Teljes mértékben megvizsgáljuk, illetve optimalizáljuk a társasház dolgait, hogy egy stabil, tervezhető működést tudjunk biztosítani

Célunk és hitvallásunk

Minden ingatlant érintő problémára gyors, hatékony, megbízható megoldásokat szolgáltatni.

Kérjen ajánlatot!

Töltse ki az alábbi űrlapot és kollégánk hamarosan felveszi Önnel  kapcsolatot!